Színházi látvány és hangzás

Az egész előadás értelmezését alapjaiban definiálta Pauer Gyula konceptuális díszlete: a négy felvonás a pusztulás, a végső romlás állapotát jelenítette meg. A földet borító – térképzőelemként 1  (is) használt – fakéreg Borovszkijnak a Három nővér „hulló faleveles” díszletéhez hasonlítható. 2 Az Ivanov házában zajló jeleneteknél csupasz bokrok szegélyezték a teret oldalról, s fakéreg darabokból álló vastag szőnyeg borította a játéktér padlózatát, míg Lebegyevéknél a második felvonásban a bútorok (asztalok, székek) köré söpörték a fakérget. 3  A negyedik felvonásban már határozott körvonalú halmokba rendezték a kéregdarabokat a díszletmunkások, ezzel megadva a sírhalomra történő asszociálás lehetőségét. 4 Valóban, a színpad közepén lévő kéreghalomra ültek, vagy borultak a harcaikban elbukott szereplők (például Szása, Lebegyev és felesége), és ebbe fúrta bele magát az öngyilkos Ivanov, a szellemi és érzelmi vegetációból a test végső fizikai pusztulásába menekülve.KÉP 5Kép5 részlet az előadásból

A helyszínek nem naturálisan behatároltak, az exteriőr és az enteriőr sajátos szimbiózisban létezett a színpadon. A nyitóképben az említett fakéreggel borított, száraz ágú bokrokkal szegélyezett térben a realista színpadkép konvencióit és polgári szobabelsőt idéző bútorok voltak láthatók. A stilizált díszletben ugyanúgy szimultán jelent meg a kint és a bent, mint a poézis és a pusztulás: az elmúlás líraisága és a matéria rothadása. 5  Vagyis Pauer színpadképe Ivanov projektált pszichés tartalmainak is tekinthető, s így a tény, hogy a színpadkép a bútorok mozgatásán és a fakéreg söprögetésén kívül nem változott, mintegy előrevetítette a változtathatatlanságból kitörni gyenge Ivanov végső aktusát. Felvonásokként, jelenetekként változott az is, hogy egy adott tér-rész külső vagy belső teret jelöl. A háttérben lévő frontális fal ajtaja mögötti tér az első felvonásban még Anna Petrovna zeneszobája, míg a második felvonásban – Lebegyevéknél – már exteriőr, ahonnan a vendégek érkeztek. Azonban a depresszívnek ható színpadkép nem statikus, a székeket gyakran mozgatták (hol a szolgák rendezték át a teret, hol az uraik). Valamint a monotóniát és statikusságot ellensúlyozta a duetteket és monológokat megtörő, egy-egy a téren csak átvonuló vagy a térbe be- majd kilépő szereplő.

A színpadképnek és a díszletnek „egyszerre van [volt] Csehov korát idéző, illetve általánosabb, időhöz nem kötődő jellege” 6 , míg a jelmezeknél már Csehov kora a meghatározó. Az archív felvétel alapján csak a kosztümök színének tónusa írható le: a férfiak általában sötétebb zakót, mellényt és nadrágot viseltek világos inggel, míg a nők többnyire közép tónusú ruhát, sötétebb csipke vagy egyéb anyagból való toldásokkal. Ivanov zakója sötétebb, Anna Petrovna és Lvov doktor jelmeze egyértelműen fekete, míg Szásáé és Lebegyevé a második felvonásban világos tónusú.  Mintha Ivanov az első felvonás végéből a második elejére szinte menekült volna a nyomasztó „sötétből” a felszabadítónak hitt „világosba”.

Az előadás fénytechnikája elsősorban diegetikus világítással jellemezhető. Például érezhetően világosabb lett a játéktér, amikor az előjátékban Rajhona Ivanovja feltekerte a petróleumlámpát, vagy a második felvonásban Lebegyevéknél, ahol több csilláron égett a gyertya. Míg a kritika a világítás artisztikus jellegét hangsúlyozva, annak esztétikai szerepét emelte ki. 7 A zene általában, mint időtöltés és pótcselekvés jelent meg. A megszólaló hangszerek/éneklő vendégek „elbeszéltek” egymás mellett, ahogy sokszor a szereplők; míg a kivehető dallam (mint az esküvő előtti „kórus vs. zongora”-jelenetben) káoszba, kakofóniába fulladt. A zene, mint dallam, mint „teljesség”, egyedül Anna Petrovnánál jelent meg (például egy szonátarészletet játszott zongorán, majd dúdolta azt). A mise en scène előjátékában a közönségnek háttal Pogány Judit Anna Petrovnája és Kun Vilmos Sabelszkije egy cselló-zongora szonátát játszott, miközben Rajhona Ivanovja a haját tépte, és a földön hempergett. Ez a nyitójelenet szinte teljes képet adott Ivanov állapotáról és Anna Petrovna mindennapjairól, a béke és a zavarodottság, a férfi és a nő, a harmónia és a disszonancia teátralizálásáról.

Zsámbéki Gábor: Ivanov, 1977.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete