Színházi látvány és hangzás

Florica Mălureanu és Kölönte Zsolt színpadképe a tágasság érzetét keltette, miközben nyilvánvaló volt a szereplők bezártsága. Körben elhelyezkedő nyolc ajtó, franciablakok és tükrök határolták az egy széktől és a második felvonásban kötelekkel leeresztett ágytól eltekintve teljesen üres teret.

KÉP BHarag György, Lohinszky Loránd (Komoróczy), Szabó Duci (Szalayné) a Szerelem próbáján, Fotó: Marx József (1973.)

 A madárkalitka,1 Héttorony2 vagy ketrec3 képzetét idéző térben a mozgás rafináltan korlátozottá vált, a kint és bent helyzetei gyakran konfliktusba kerültek. Az ajtók melleti alkóvok is játéklehetőséget adtak. Az első felvonásban egyszerű bársonyruháikban suhanó, szaladó, mozgó női testek a repülésvágy, a távozásvágy érzetét keltették, míg az anya gyakran mozdulatlanul ült az üres térben asszometrikusan elhelyezett egyetlen széken. A repülésvágy érzetét méginkább fokozzák az első felvonás végének közös keringőjében használt fátylak. A legfiatalabb lány ruhát, nővérei a szürke fokozatait viselték, az anya sötétszürkében volt a múló időnek alárendelt női sorsok érzékeltetéseként. A körkörös térszerkezet, a verkli-keringő ismétlődő motívuma, a szövegbeli ismétlések, az öregek sorsát ismétlő fiatalok egységbe olvadtak. A kritikákban gyakran emlegetett filmes megoldások miatt is, a tér egy praxinoszkópra emlékeztetett, melyben a mozgás illuzióját kvülről forgatott, tükörre vetülő állóképek teremtik.

Harag György: Szerelem, 1973.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete