Az előadás színházkulturális kontextusa

Az 1916 A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ egyfelől az egyik utolsó azoknak a kaposvári rendezéseknek a sorában, amelyek révén a hetvenes-nyolcvanas évek legjelentősebb realista rendezői térképezték fel e zenés színházi műfaj szabályait és határait.

KÉP 1http://www.csiky.hu/wiki/cikk/1916_A_csardaskiralyno#.Ut5JuTiCvGg 

Másfelől egy olyan színházcsináló nyolcadik rendezéséről van szó, akinek formanyelvvé szerveződő dramaturgiai és színészvezetési megoldásai már akkor önmagukra irányították a figyelmet. Az operett-hagyomány (át)értelmezésére irányuló kaposvári kísérlet tehát,1 ez esetben egy stabil szintaxissal és szemantikával rendelkező színpadi műfaj segítségével tette transzparenssé a Mohácsi-féle formakánon működési mechanizmusát. Ugyanakkor mivel ez a fogalom automatikusan párbeszédbe lépteti vizsgálatunk tárgyát és a rendezői színház posztdramatikus diskurzusát,2 nem lehet figyelmen kívül hagyni egy harmadik filológiai tényt sem. Mohácsi Jánosnak a Csárdáskirálynővel kezdődő operett-, bohózat- és népszínmű-rendezései ugyanakkor aratnak sikert,3 amikor a Volksbühne am Rosa-Luxemburg-Platz és a Deutsches Theater repertoárján is megjelennek azok az előadások, amelyek mindmáig a nevetés polgári színházának rendkívül sikeres ügyvédeinek bizonyulnak.4

Mohácsi János: 1916. A Csárdáskirálynő, 1993.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete