Dramatikus szöveg, dramaturgia

Bocsárdi és dramaturgjai, Sebestyén Rita és Czegő Csongor a történő színház terébe helyezik át az irodalmi kánon által szentesített drámaszöveget. Az író elhagyja mindenható pozícióját (a színlap nem is tüntet fel szerzőt), és belép a játékba.

KÉP BNemes Levente (Tamási Áron). Fotó: Barabás Zsolt (2008). Forrás: a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Archívuma és Dokumentációs Tára

A paradigmaváltásra az előadás többször figyelmeztet: ezt jelzi a megváltoztatott cím és az alcím – A csoda. Játék Tamásival az Énekes madár című színjáték alapján,1 az előadáskezdő köszöntés2 és Tamási mint szereplő nyitószövege.3 Ezen túlmenően az adaptáció megőrzi a cselekményt, a nyelvezet „archaikus otthonosságát”,4 a bumerángszerű dialógustechnikát. A színmű szövegének nagyságrendileg felét elhagyó húzások sűrítenek, de nem módosítják a szereplők karakterét (egyetlen kivétellel: kimarad Köményné véneknek vetett csele, így az előadásban ő sem segíti a fiatalokat).

KÉP CMolnár Gizella (Köményné), Nemes Levente (Tamási Áron). Fotó: Barabás Zsolt (2008). Forrás: a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Archívuma és Dokumentációs Tára

Az alkotók két új szereplőt vezetnek be, Tamásit és az Ismeretlen nőt, akiknek replikái más szereplőktől átvett, valamint vendégszövegekből állnak össze. Tamási a Dobos és a Pap, az Ismeretlen nő a Boszorkány mondatainak egy részét kapja meg.5 Az átirat apró változtatásokkal operál, amelyek új megvilágításba állítják az ismert szöveget, lehántják a kulturális rárakodásokat.6 „Azért vagyok a világon, hogy valahol, bárhol, MINDENHOL otthon legyek benne” – parafrazeálja az idegen akcentussal beszélő Ismeretlen nő (több nyelven) az Ábel szlogenné koptatott mondatát. Az intertextualitásnak köszönhető a „többszörös fénytörés (…), mely az előadást úgy emeli (a szó legkorszerűbb értelmében) egyetemessé, hogy a székely népmese »partikularitása« is a maga tisztaságában ragyoghat fel.”7 Hogy az előadás milyen sikerrel vonja ki a Tamási-darabot az irodalomtörténet korpuszából és adja át az élő színház gyakorlatának, azt jól szemlélteti az a levél, amelyet a Tamási Áron Alapítvány kuratóriuma nevében Cs. Nagy Ibolya küldött a színháznak, s amely rögzíti, hogy eltekintenek a pénzbeli jogdíjtól, de elfogadhatatlannak tartják a szöveggel való ilyetén „szabad garázdálkodást.”8

Bocsárdi László: A csoda, 2002.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaA rendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete