Az előadás színházkulturális kontextusa

A gondnok a román színházművészetben az 1950-60-as évek fordulóján kezdődött ún. reteatralizációs törekvések kiteljesedését (1961-1968) követően került bemutatásra.1 Taub János rendezése az erdélyi magyar színjátszásban uralkodó kisrealista, gyakran illusztratív vagy anekdotikus, az irodalmi szöveg hű tolmácsolására szorítkozó vagy a történelmi tablók színrevitelében jelentkező patetizmussal jellemezhető színpadi megjelenítésekkel szemben új színházi nyelv kikísérletezésére tett figyelemre méltó próbálkozást. A jelzett két évtizedben az angol drámaírásban és színjátszásban is nagy áttörés valósult meg. A „dühös fiatalokként” számon tartott nemzedék tagjai2 leszámoltak a társadalmi valóságtól elszakadó, elegánsan társalgó stílus3 szórakoztatásra szorítkozó manírjaival, és polgárpukkasztó témákkal, gyakran nyers játékmóddal, a „négybetűs szavak” és a „konyha-drámák” forradalmi hevületével léptek dühöngve-dübörögve a színpadra.4 Hatásuk hamarosan a hazai és európai színházi életben is érezhetővé vált.5 A színházkultúra mozgásaira mindig figyelő, érzékeny intellektusú Taub János rendezése kivételes pillanata lett a meglehetősen hermetikus bezártságban létező, a fennmaradásért napi küzdelmet folytató romániai magyar színházi életnek.

 

Taub János: A gondnok, 1969.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete