Színházkulturális kontextus

Jeles András 1986-ban a Monteverdi Birkózókör nevet viselő társulattal dolgozott, három bemutatójuk a színészi státuszról, az alakításról, a játék egész folyamatáról indított gondolatként a tényleges és lehetséges (köz)beszédhelyzetet parafrazálták. Bemutatóik és maga a csoport is legendássá vált, kultikus eseményként emlegeti (nem elemzi) a színházi szakma tucatnyi előadásukat.1

A színházkulturális kontextus domináns vonása, hogy a Nemzeti Színház 1986 januárjában Sík Ferenc rendezésében műsorra tűzte Sütő András Advent a Hargitán című darabját, melyben a szabadság fogalmát a politikai elnyomás nemzeti kisebbségi helyzetre redukálják, s a nemzeti önrendelkezés társadalmi problémájaként értékelik az elnyomás, a rabság fogalmát. Jeles színházának politikuma ugyanakkor nem az aktuális, még szovjeturalmú politikai helyzetre kacsintó reflexióban keresendő, az Magyarországon inkább a kisrealista játéknyelv olvasói hagyományában telepedett meg. Sokkal inkább abban az avantgárd létformában, mely a művészi alkotást független, még a játékosképzéstől és a befogadói normától is megtisztult szabad beszédként értelmezi, s ez a szabadság nem a happeningek műfaji kötetlenségével, hanem egy más formanyelv igen feszes rendjének kidolgozásával egyenlő.

Jeles András: A mosoly birodalma, 1986.Színházkulturális kontextusDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete