Az előadás színházkulturális kontextusa

Vámos László 1983. szeptember 21-i nemzeti színházi Az ember tragédiája díszbemutatója (az 1301. nemzetibeli előadás) több szempontból is jelentős színháztörténeti eseménynek bizonyul. KÉP 1Fotó: Iklády László (1983). Forrás: www.szinhaz.net Balkay Géza (Lucifer), Bubik István (Ádám) és Tóth Éva (Éva)  Egyrészt ezen a napon ünnepelték a Paulay Ede-féle ősbemutató 100 éves jubileumát,1  ebben az évben Madách Imre születésének 160. évfordulóját, s a szegedi Dóm téren nyáron három alkalommal játszott előbemutatóhoz kapcsolódóan a Szegedi Szabadtéri játékok 50. évfordulóját, ahonnan az előadás – kisebb átdolgozást és szerepátosztásokat követően – beköltözött a Hevesi Sándor téri épületbe. Másrészt az évadkezdő díszelőadáson Köpeczi Béla művelődési miniszter nyitóbeszédét követően jelentette be Kállai Ferenc, a Magyar Színházművészeti Szövetség nevében az új Nemzeti Színház építésére és az 1989-re tervezett (de meg nem valósult) megnyitására vonatkozó felhívást.2  Ugyanígy a centenáriumhoz köthető, hogy a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden év szeptember 21-én ünneplik A magyar dráma napját, s adják át a Szép Ernő-jutalmat, illetve a Színházi Dramaturgok Céhe által alapított Az évad legjobb magyar drámája díját is.

Az elősoroltakon azonban messze túlmutató feladata is volt Vámos Tragédia-rendezésének: az 1982 márciusában a Nemzeti Színházból pártfegyelmivel felmentett Sziládi János igazgató és – Pozsgay Imre ekkor még kulturális miniszteri tisztségében a váltást elősegítő közreműködésével – a Katona József Színházba eltávolított Székely Gábor (volt) főrendező és Zsámbéki Gábor (volt) vezető rendező meghatározta színházi gondolkodásmóddal szemben saját (a regnáló politikai vezetés által támogatott, és a megmaradt társulat számára is elfogadható) színházeszményét deklarálni.

A dráma- és színháztörténeti szempontból is ikonikussá vált Madách-mű bemutatása mind főrendezői, művészeti vezetői legitimitásának igazolásához,3  mind az új színházvezetés programjának érvényességéhez4  és a radikális veszteségeket magáénak tudható társulat működőképességének bizonyításához is remek kihívásnak tetszett. S nem utolsósorban mindezt egy olyan előadással kísérelte megvalósítani, amelynek Sziládi János 1981-es beszámolójából tudható, Zsámbéki Gábor is készült centenáriumi színrevitelére.5

Vámos László: Az ember tragédiája, 1983.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete