Az előadás hatástörténete

Az előadást a szakírók – az egy Sőtér István „hittételének” kivételével, aki a wagneri „Gesammtkunstwerk” (sic!) megvalósulásának látta a Vámos-rendezést –1  egységesen, bár különböző mértékű indulatossággal és/vagy kompromisszumkészséggel bukásnak ítélték.2

S valóban, az előadás színháztörténeti jelentősége nem magában a színrevitelben található, hanem abban a politikai-kulturális közegben, amely lehetővé tette, hogy a Vámos-rendezés létrejöjjön, és az 1980-as évek nemzeti színházi Tragédia-játszásának ízléskánonját meghatározhassa. Újabb nézőgeneráció számára vált az előadás bérletezésben és matiné-előadásokban megnézendő, kényszerűen unalmas feladattá, mivel sem a mű érvényes újrafogalmazását, sem újfajta színházi nyelvhasználatot nem tudott létrehozni.3

Az előadás hatástörténeti jelentősége éppen abban definiálható, mennyire voltak képesek, illetve váltak képessé társulatok és rendezők, így például a Nemzeti Színház4  – mintegy elrugaszkodási pontként – távol kerülni a Vámos-előadás konzerváló regressziójától.5

Vámos László: Az ember tragédiája, 1983.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete