Rendezés és koreográfia

Eck mozdulati építkezését kétoldalúan értékeli a kritikaírás: szimbolikus indíttatású vagy beszélőnek, kifejezőnek mondható nyelvezetét egyaránt szokás negatívan, táncszegény koreográfiai megfogalmazásként illetve pozitív fennhanggal, mint amiben minden mozdulat jelent valamit, ismertetni.1 Eck mozdulati szimbolikussága a tematikából táplálkozó, abból fakadó, a műhelymunka során kibontott, organikus mozdulatanyag, amely a mindenki számára rendelkezésre álló tapasztalati valóságon keresztül hat a nézőre. Ez egy a moderntánc duncani gondolatával parallel megközelítés: a kifejezésen alapul és egyaránt támaszkodik mind az individuális alkotói, mind pedig az előadóművészi oldalra. Távol áll az elem-elem kapcsolódásokból születő balett koreográfiák világától. Sokszor bántóan kemény, szögletes és szaggatott mozdulataival lemond a balett kerekded folyamatos vonalvezetéseiről, expresszív hatást nyerve ezzel. Expresszivitás jellemzi az egész mű dinamikai építkezését, de a konkrét mozdulatét is: az álló-lassútól, egészen a tombolóig. Ez a fajta dinamikai hullámzás szintén a modern tánc sajátossága. Eszköztárában az eltérő nyelvezetek békésen megférnek egymás mellett: a hétköznapi gesztusok színpadra emelése éppúgy, mint a pantomimikus reakciók, a realisztikus arc és mimika vagy a klasszikus balett pózok.2 Mindennek helye és szerepe szolgálni mindazt, amiről a darab szól. Az iszonyat balladájában a mozdulatművészeti iskolák által képviselt modern mozdulati stílus darabjaihoz hasonlóan, fontos szerepet kapnak a kezek, a rajzoló – kifejező – beszédes kezek. Mondhatnánk úgy is a balettban megszokott dekoráció helyett, a karok ornamentikai szövetében csapódik le az összes érzelem, feszültség és oldás. Akárcsak a kezek, a koreográfia kép- és frízszerű, geometrikus megoldásai is mozdulatművészeti példákat idéznek. A koreográfia tere folyamatosan viszony rendszereket állít, tartalommal és díszlettel. Téri fókuszai váltakoznak a díszlet által kijelölt szimmetria és a személyek közti viszonyok, akciók tereiben. Eck fedezi fel a balettszínpad számára a padló síkját,3 amelyet előtte itthon a mozdulatművészek használtak. Kompozíciós szempontból a darabban a szünet, amely mozdulati szinten állóképként-pózként realizálódik és a részben zenei indíttatású repetíció fontos formatani szervező elemmé válik. Dinamikai struktúrájában a zene a koreográfia partnere. Szokolay Sándor drámai és karakterekre fogalmazott zenéjében az egyes mozdulatoknak konkrét zenei motívumok felelnek meg. Jellemző példái ennek a “hatalmas” állatias örömtánca a gyilkolás után, a csukaszürkék megjelenése-előkúszása vagy az, amikor a lányt kínzói a földön lábukkal végiggörgetik.

Eck Imre: Az iszonyat balladája, 1961.Színházkulturális kontextusDramaturgiaRendezés és koreográfiaSzínházi látvány és hangzásA táncosok alakításaAz előadás hatástörténete