Rendezés

György Péter Az öngyilkos rendezésénél változást lát Ascher színházi jelnyelvében. 1 A könnyebben dekódolható szöveg 2 választásával háttérbe szorult korábbi, erősen esztétizáló koncepciója. 3

Az öngyilkostársadalmi szatíra, Ascher választása, hogy mennyire aktualizál, illetve mennyire tartja meg a határt a bohózat felé. KÉP 3Pogány Judit (Marja Lukjanov) és Koltai Róbert (Podszekalnyikov)

A rendezés kétfelé bontja az előadást, az egyik pólus az öngyilkosságba sodródó, majd azt felvállaló, végül feladó Podszekalnyikov 4 , aki a változás tragikumát (a munkanélküliségből adódó szegregációból való kilépés kérdését), a messianizmus vállalásának problémáját (hogy deklaráltan meghaljon-e másokért) 5 hordozza. Ellene dolgozik az öngyilkosság sugalmazásával gyilkossá váló környezete, a mindennapok elviselhetőségének vagy kibírhatatlanságának megtestesülései. Az egy íven való egyidejű mozgás működteti az előadást. “A második felvonás jellegzetesen kelet-európai (Forman, Wajda) apokaliptikus haláltáncában” 6 , mindenki a csúcsra ér, itt teljesedik ki Podszekalnyikov öngyilkosságának teatralitása, a kenőmájastól eljutunk a madártejig, a társbérletből a kultúrházba, a basszuskürttől a bankettig. A fordulatot Podszekalnyikov testileg nem, de minden más értelemben elkövetett öngyilkossága hozza. A főszereplő és környezete nem egy irányba mozdul tovább. A sima rizs és a magasztos halotti ének, az oroszul elhangzó Goszpodi Pomiluj ellentéte is jelzi, hogy a karakterek egymástól elfelé mozognak. A harmadik felvonásban a piros fehér zöld sírcsokorral már a nyolcvanas évek magyar társadalma kéri számon Podszekalnyikovon az elmaradt megváltást, és keres új messiást magának. „Podszekalnyikovnak igaza van. Tényleg nem érdemes élni.” 7

Ascher Tamás: Az öngyilkos, 1988.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésA színészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete