A színészi játék

Nádas Péter meglátása szerint 1 Ascher előadásaiban egyensúlyt keres a hagyományok és egy érzékeny új színházi nyelv között. Nem kéri a színészeitől, hogy éljék át szerepüket, s keltsenek illúziót, sem azt, hogy eltartott típusokat ábrázoljanak. Karaktert kér. Egyensúlyt a játszott szerep, és a színészi alkat között, egyensúlyt a naturalizmusba fulladó realizmus, és az absztrakcióba forduló elidegenedés között, úgy hogy újra felfedezi a két stílus belső összefüggéseit, és összekapcsolja őket.

A játékon végig Koltai Róbert (kritikákban is kiemelt) Podszekalnyikov-figurája uralkodik, az előadás sikere az ő higgadtságán, visszafogottságán áll. Feladata megmutatni Podszekalnyikov nagy átváltozását, anélkül, hogy bohózatba fordítaná az előadást. Pogány Judit mindent túlaggódó felesége hol erősíti, hol ellenpontozza Podszekalnyikov elképzeléseit. KÉP 4Koltai Róbert (Podszekalnyikov), Lázár Kati (Szerafima Iljinyisna, az anyósa) és Pogány Judit (Marja Lukjanov)

A többiek a színlapon is pontosan meghatározott típusokat jelenítik meg. Mivel igazi kommunikáció nincs köztük, a színészek lehetőséget kaptak egy egy szóló kidolgozására. Spindler Béla proletárja nem hall, nem beszél, de mindent lát. Kulka János alakítása pedig épp a pestiségével 2   segít helyrecsúsztatni az előadás idősíkjait. 3

Ascher Tamás: Az öngyilkos, 1988.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésA színészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete