Rendezés

Ruszt, ahogyan a címváltozat időpont-megjelölése is mutatja (Bánk bán ’96), a jelenből olvassa újra a reformkorból újraolvasott 13. századi történetet. Rendezése nem csupán, sőt, nem elsősorban szembesíti a különböző történelmi korokat (a hősi múltat és az értékvesztett jelent), hanem a magyar Bánk bán-mítoszt olyan intertextuális játék részévé teszi, amelynek idézetei, stílusrétegei egymást értelmezik, és folyamatosan fenntartják az ideológiai-politikai és esztétikai-színházi reprezentáció felőli olvasás szükségességét.

Ruszt értelmezése aporetikus feszültséget hordoz azáltal, hogy a dramatikus szövegben és a teátrális reprezentációban is egymásnak ellentmondó értelmezések sokaságát veti fel, amelyekre nincs átfogó, önmagát törésmentesen elfogadtató koncepció.1 Az előadás kerete Gertrudis temetése: a nyitójelenetben erre készülődnek, a zárlatban pedig ezt hajtják végre, mintegy a nagy nemzeti megbékéléskísérletek felmutatásaként – Bánk és Endre kézfogásával –, kandeláberekkel, a szimbolikus földhányás ásóütéseinek hangjára, miközben az összes szereplő, élők és halottak egyaránt megjelennek, hogy drótszárú szegfűket dobáljanak a királyné sírjára.2

Mindaz, ami az évszázadokon átívelő temetések és újratemetések politikai rítusai közben történik, mintha csak politikai színjáték lenne, „véres tragédiának látszó történelmi bohózat”.3 Ruszt nemzetidráma-olvasatának politikussága olyan rítust mutat, amelyben a nemzeti tragédiák változó külsőségek között is változatlan természetűek maradnak: a diktatúrákat szabadságharcok, forradalmak és ellenforradalmak, látszatkiegyezések, temetések és újratemetések követik, miközben állandóságot kizárólag a belviszályok, árulások és a békétlenkedés jelentik.4

Bánk királynégyilkosságának és a nádori címről való lemondásának nincs megoldása, „a forradalmi negyedik szakaszokat elkent, összemaszatolt ötödik szakaszok kísérik. / … / Egy eseménnyel ki lehet egyezni, de egy egész történelemmel lehetetlen” – mondja Ruszt.5

A szüzsé politikai-ideológia újraolvasásának katasztrofikus-tragikus történelemszemléletéhez Ruszt – mintegy azt felülírva – előadása meghatározó teátrális kódrendszeréül a reprezentáció játékba hozatalát választotta. A prózai és operai Bánk bán-játszás színháztörténeti panoptikuma, különböző korok előadás-hagyományainak, játékstílusainak és gesztusrendszereinek megidézése Ruszt előadásának egyik legizgalmasabb, újfajta szövegértésre felhívó mozzanata.6

Az eltérő stíluselemeket keverő, s így folyamatosan stílustöréseket hordozó mise-en-scene a múlt értelmezési konvencióit felmutatva alakítja ki eklektikus, stiláris egység nélküli színházi kódrendszerét.

Ruszt József: Bánk bán ’96, 1996.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete