Színészi játék

A szereplőket megkettőzve láthatjuk a színpadon. Egyrészt hús-vér valójukban, másrészt tévékészülékeken keresztül. Az ácsolt színpad elé helyezett televíziókon a játékosok monologizálnak, hétköznapi hanghordozással a Cseresznyéskertről beszélnek, mintha már rég túl lennének az egész történeten, és évekkel később egy riporter kérésére elmondanák, hogy mi is történt. Az alaphelyzet vallomásszerű, hiszen mindenki próbálja a maga szemszögéből rekonstruálni az eseményeket, esetenként védeni a saját álláspontját, önigazolásokat találni (például Lopahin, aki nem érez lelkiismeret-furdalást a történtek miatt). A tévékészülékeken megjelenő alakok hétköznapi stílusával kontrasztot alkot a fából ácsolt, emelt színpadon megjelenő figurák elnagyolt, időnként a burleszk-filmek stílusát idéző színészi játéka. A színészek ugyan egy-egy csehovi szereplő alakját mutatják meg, de nem bújnak a figura bőrébe, nem veszik fel a szerepet, inkább csak játszanak annak attribútumaival, jellemzőivel, mondataival.

Hudi László: Cseresznyéskert, 1998.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete