Színházi látvány és hangzás

Az előadás egyik legfontosabb aspektusa és fő szervező ereje a díszlet, a tér. A történet három síkon zajlik. Van egyrészt egy 4×4 méteres, fából készült színpad, két oldalán és a tetején vaskerettel, ezeken különböző felfüggesztések, csigák, kötelek, húzó-vonó, emelő szerkezetek. A színpad előtt három, földkupacokra helyezett tévékészülék áll, ezeken a szereplők folyamatos monológjait láthatjuk, hallhatjuk. A színpad hátterében egy vetítővászon feszül, rá olyan diaképeket vetítenek, amelyekre az előadás jelenetei reflektálnak. A színpadot többnyire oldalról világítják meg, hogy a színpadi fotók jól látszódjanak, továbbá sokszor használnak spot-fényt, illetve gegent, ami a színpadi jelenetek víziószerű hatását erősíti.

A színészek öltözéke többnyire régi, a múlt század elejét idéző alsóneműkből, ingekből, kombinékból áll, időnként parókákkal, szemüvegekkel kiegészítve, ezzel is fokozva a groteszk hatást. Máskor fekete zakók, bundák, sapkák, horgolt kendők is előkerülnek. Az öltözékük gyakran hiányos, rögtön az első jelenet azzal indul, hogy a 11 színész teljesen meztelenül jelenik meg a színpadon, leülnek bőröndjeikre, vagy csak ácsorognak, és lassan, komótosan különféle tevékenységekbe kezdenek (például kötögetés, paróka-igazítás, fatuskó ütögetése baltával stb.) Ugyanezt a képet látjuk az előadás végén, csak itt már a szereplők tetőtől talpig fel vannak öltözve, nyakig bebugyolálva, útra készen.1

A színpadon többnyire minden fekete-fehér, a kellékek között jelenik meg néha egy-egy kék színű tárgy. Fő kellékek: a bőröndök, balták, fatuskók.

Az előadásban szinte egyetlen pillanatra sincs csend. Gyakorlatilag végig hallatszik egy zúgó, morajló hang vagy zene, ami hol felerősödik, hol elhalkul. Erre jön rá a színészek tévéken előadott monológjai, amelyeket szintén hol hallunk, hol pedig nem. Ezeken kívül pedig időnként a szereplők a színpadon is monologizálnak. A három „hangsáv” ötvözéséből áll össze az előadás hangzásvilága. Mivel a történések több síkon zajlanak, ezért a néző, a befogadó rá van kényszerítve arra, hogy megossza a figyelmét, néha döntenie kell, hogy mire koncentrál inkább, tehát az előadás aktív befogadói hozzáállást feltételez.

Hudi László: Cseresznyéskert, 1998.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete