Dramaturgia

Csurka István drámái a hetvenes évek nagy felfedezéseiként mozgatták a színházi tereket. Életműve egészét nézve Csurka tehetséges alkalmazója a társalgási színmű-irodalmunknak, helyzetek és mondatok drámai jelenetezésének. Sikerének dramaturgiai oka a jólmegcsinált színházi forma elterjedésében, majdnem évszázados hagyományában rejlik, a közösségi emlékezet azonban témáinak jól ismert fordulataiban lel élményre.1 A Dobozy Imrétől, Mándy Évától jól ismert kommunista munkásmozgalom elkötelezett színpadi alakjai után, a nemzeti költők szocialista értelmiségi kételyeit hordozó karakterek után a hétköznapi szocialista ember típusa kerül dramatikus helyzetbe, s a jóleső komikum felbuzgó forrását teremti meg Csurka a pizsamára vetkőztetett, intim és kiszolgáltatott helyzetbe állított pártfunkcionárius és az ügyeskedő gebines klasszikus párosával. Csurka olyannyira bátran idéz az államszocialista színházi hagyományból kifele tuszkolt Molnár Ferenctől, hogy még egy pisztolyt is megjelenít az első felvonásban,

KÉP BMajor (Moór) és Kállai (Paál), fotós: Iklády László (1971), forrás: Színház 1971/okt. 1.

s bravúros suspense-technikával íveli a feszültséget a pisztolydörrenésig.

KÉP CMajor (Moór) és Kállai (Paál), fotós: Keleti Éva (1971). forrás: színházi adattár. http://oszmi.hu/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=754 (Letöltés: 2017.08.27.)

Csurka szalonvígjátékok remek szerzőjévé válik majd, a bezártságban végigvitt párbeszédek kiváló írójává segíti a színházi közeg, azonban mégsem éri el Molnár Ferenc drámaírói pozícióját. Mindez nem egyszerűen az írói életművének értékelését akadályozó, annak lezárását deklaráló politikai szerepvállalásának köszönhető,2 hanem a hetvenes-nyolcvanas évek parabolisztikus-analógiákban fogalmazó dramatikus játéktechnikájának. A döglött akna éppolyan parabolisztikus dramatikus működésre asszociáltat, mint pl. a fáklyaláng Illyésnél, a szörnyeteg Németh Lászlónál, a híd Hay Gyulánál.3 A hetvenes évekbeli dramatikus nyelv ezzel állt színpadra. Csurka az 1965-ben megjelent Moór és Paál című kisregényéből konszolidációs drámát írt, 4 s a reakciós-szektás szembeállítás tematizálása 1956-hoz közelebb jelentésesebbnek tűnhetett,5 mint ennek deklarált tagadása 1971-ben. 6 Csurkára a Ki lesz a bálanya 1969-es bemutatója7 után óriási figyelem8 irányul és elvárás tétetik.9 A kulcsdráma után a Nemzetibe kerülni jelentős karrierlépés,10 legfőképp ha a művet realista drámaként11 vezetik fel, fergeteges realista vígjátékként,12 mely önfeledten tekinthet vissza a régmúltnak állított ötvenes évek eseményeire. A nézőket feltehetően nem hozza zavarba az az idő-összemosás, mely egyidejű eseménnyé rendezi Moór bűnét, amikor Paált a Dunába akarta lövettetni a nyilasokkal, s Paál bűnét, amikor nem ad gebinjogot a lángossütő Moórnak. A régmúlt ötvenes éveket nevezik meg a dráma idejének,13 de kettős beszédben értik alatta a hetvenes évek jelenét. Csurka töredezett monológokat ír, 14 hol az egyik, hol a másik beteg beszél az alvó társához,15 ekként a drámai történet nem feltétlen a komikus helyzetekből, nem is a jellemek komikus karakteréből robban elénk, hanem a parabolisztikusan létező, állandó és végérvényes szocialista jelenből. Fergeteges, elszabadult viccként hat, amikor a nyolc hónapja a zártosztályon fekvő Moór megkérdezi: „Vajon mi a helyzet odakint? Milyen a rendszer?”16 Csurka szövegének állítása szerint kényszerképzetek világában élünk, a rendszerben mindenki ennek rabjaként él. Ez a szocialista realizmus konstruált valósága.17 A dráma esetleges rendszerkritikus, elemző állítását elmossa kiszólásainak kabaré-vígjátéki cunamija, s ezt a feladatot a két sztárszínész veszi magára. Apró nyelvi formákban, hangsúlyváltásokban, gesztikus poénokban teljesen átformálják a szöveget, szétbeszélik Csurka mondatait. A nemzetis nagymogulok megszelídítik, kabarésikerré improvizálják a drámát.

Iglódi István: Döglött aknák, 1971.Színházkulturális kontextusDramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete