Színházi látvány és hangzás

A Barabás Olga által kialakított játéktér leginkább eszköztelen volt, a díszlet multifunkcionális elemekből épül fel, közülük is legfontosabb egy mozgatható biliárdasztal volt, amelyen és amely körül történtek az események: asztal, tévészoba, nászágy.

KÉP GDiószegi Imola (Mari), Szakács László (Frici), Váta Loránd (Sganarelle), Pálffy Tibor (Don Juan). Fotó: Barabás Zsolt (1997). Forrás: a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Archívuma és Dokumentációs Tára

A látvány egyik legszebb és leghatásosabb összetevője a zsinórpadlásról hulló száraz levelek áradata volt, amelyhez – s egyben az elmúláshoz, a halálhoz – Don Juan és Sganarelle másképpen viszonyultak. Don Juannak kihívás volt a halál, Sganerelle pedig önmagát is gyászolta gazdája gyorsan bekövetkező, biztos és elkerülhetetlen végzetében. Don Juan egyik ladik-bizonytalanságú őrült tervét például egy traktorbelsőből általa készített csónakkal akarta megvalósítani, utalva ezzel – értelmezési szinten – a játék és a végzet kötéltáncának állandó kockázatára, az emberi élet semmibe vevésére.

KÉP HGyőry András (Don Carlos), Tóth J. Tamás (Don Alonso), Pálffy Tibor (Don Juan). Fotó: Barabás Zsolt (1997). Forrás: a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Archívuma és Dokumentációs Tára

Az előadás globális ritmusa, az első pillanattól kezdődő és mindvégig tartó tempófokozás határozta meg a hangzást is. Az egyre tágabb gesztusok, a növekvő indulat, a hang és a mozgás dinamikája tág térben fokozódott, majd az előadás hirtelen ért véget, egyszerűen lecsapott az irgalmatlan, közönyös vég.

Barabás Olga: Don Juan, 1997.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete