Kincses Elemér: Ég a nap Seneca felett, 1978.

Az előadás színházkulturális kontextusa

Szatmárnémetiben 1969-ben hozták létre a román tagozatot, ettől kezdve Szatmári Állami Magyar Színház helyett a neve Északi Színház lett. Az alapító igazgató, Harag György után 1960-tól Csíky András vezette a színházat, de a tagozatosításkor az intézkedés elleni tiltakozásul posztjáról lemondott. Az ő igazgatói hitvallását – „elmenni a falig”, azaz minden darabbal kimondani, amit még nem...

Dramatikus szöveg, dramaturgia

Kincses Elemér darabja keretes szerkezetű, egy nap alatt és egy helyszínen játszódó egy szálú cselekményű mű. Seneca álomban éli át azt a napot, amikor Néró parancsára meg kell ölnie magát, és amikor felébred, valóban ott vannak a katonák a paranccsal. A mű e virtuális nap eseményeit idézi fel, amikor Néró és Seneca végső összecsapásában a...

A rendezés

Kincses Elemér úgy kezdte rendezői pályáját, mint a romániai magyar nyelvű színház ígéretes, korszerű szemléletű alkotója, aki az erdélyi színházak többségében meghonosodott, a magyar szó mindenek feletti prioritását középpontba állító stílussal szemben egy, a szövegből építkező, de expresszívebb műmegközelítést képvisel. Ez a szemlélet jellemezte az Ég a nap Seneca felett színpadra állítását is. A rendező...

Színészi játék

Az előadás centrumában Seneca és Néró van. „Ács Alajos nyugodt, sodrából soha ki nem hozható Seneca. Vele szemben Boér Ferenc Nérója csupa ideg, rángás, remegés. Ács Alajos többnyire nyugodtan áll vagy ül, Boér állandóan mozog, s ha leül sem tud nyugton maradni. A néző szimpátiája egyértelműen Senecáé. Mégis újból és újból Néró részigazságának hatása alá...

Színházi látvány és hangzás

A kétrészes darab négy színéből három Seneca házának kertjében, egy pedig benn a házban játszódik, az előadás azonban egyetlen semleges térben bonyolódik le. Kemény Árpád díszlete inkább börtönhöz hasonlít, mint római átriumhoz. A színpadteret három oldalról magas falak veszik körül, a falakon forgóajtók, összesen hét. A színpadot élénkzöld alapszőnyeg borítja. A térben csupán egy karosszék...

Az előadás hatástörténete

Az előadás az 1978-79-es szezonban harmincszor került színre (ez ott és akkor prózai előadásnál igen magas számnak számított). De a következő szezonban már nem tűzték műsorra, viszont számos díjat nyert az Arta Acturului (A színész művészete) fesztiválon. A siker legfőbb oka: a közönség pontosan értette, kiről és miről szól az előadás. A produkciónak azonban nemcsak...