A rendezés

A Kerekasztal munkája az ún. Y generáció idősebb, illetve Z generáció fiatalabb tagjainak mindennapjaiban releváns kérdések soraként vitte színre az 1891-ben keletkezett Wedekind-darab alcímét („Eine Kindertragödie”).1 A színházi jelenetsor A tavasz ébredése mozaikos szerkezetére és a problémafelvetés expresszionista jegyeire koncentrált. Ezért is vált koncepcionális tényezővé a fókuszba emelt problémáknak a fiktív alakok közötti testhelyzetek révén megvalósuló (a fejtést segítő és a résztvevőket a drámamunkára kondicionáló) ábrázolása. Wendla anyjának fojtó szeretetét például az a kép demonstrálta, amikor a szoknya hosszúságáról szóló jelenetben a lány összekuporodott a plüssjátékokból felépülő kör közepén, s az anyja először csak babusgatva simogatta, majd a hátára nehezedett.2 Menyus Marcira gyakorolt hatásának mértékét az jelezte, ahogy a fiú teste egy karosszék karfájához hasonlóan fonta körbe a másikét. Menyus viszont a tea szervírozásakor vigyázz-ban állt anyja előtt, és távozásakor még tisztelgett is. Ez a TIE-jellegű színházi jelenetsorokra alapvetően is jellemző stilizáció A tavasz ébredésének erőszakos vagy szexuálisan túlfűtött jeleneteiben a legdominánsabb.3 Amikor például Menyus az erdőben megveri Wendlát, az ütéseket dobverések jelzik, miközben a lány a földön fekve testhelyzetével reagál rájuk. A szénapadlás-jelenetben is dobszó kíséretében történik meg a szexuális aktus: a Wendla-verzióban például a fiúk terpesztett lábbal „gyalogolnak” a földre döntött lányok felett.

Kerekasztal: Gyermektragédia, 2001.Az előadás színházkulturális kontextusa Dramatikus szöveg, dramaturgiaA rendezésSzínészi játék Színházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete