Színészi játék

A Hamlet szerepét játszó Kovács Lajos sem megjelenésében, sem játékstílusában nem hasonlít a 60-as években Gábor Miklós által ikonikus alakká formált, Lawrence Olivier-módra szőke parókát viselő törékeny, vagy a 70-es évektől megjelenő atletikus, haragos, fiatal Hamletekre (Székhelyi József Ruszt rendezésében, Cserhalmi György Bódy Gábor rendezésében).  Paál saját bevallása szerint azért esett Kovács Lajosra a választása, mert a színész élettörténetében saját és generációjuk több alakjának sorsát látta manifesztálódni. 1 Kovács erős színpadi jelenlétét minden kritika méltatta, Hamletben a múltból itt maradt morális ember tragédiáját modellezte,2 aki mind fizikai megjelenéséből, mind gondolkodásmódjából3 adódóan alkalmatlan volt felvenni a harcot Claudius olajozottan működő látszat-királyságával, így végül „lomha, darabos, nyers erejű, romlatlanul, faragatlanul és korszerűtlenül becsületes bolond”-ként gyűrte maga alá az események mechanizmusa.4

A kritikák elismerően szóltak Fehér Anna játékáról is.5 Ophélia Hamlet igazi társaként jelent meg, akit csakúgy, mint a dán herceget, a fejük felett kialakult politikai összefonódások rántottak végül a mélybe. KÉP 4http://www.szinhaziadattar.hu/index.php?lang=hu&db=oszmi.01.07&kf=, fotó: Ilovszky Béla  Paál dramatikus átszerkesztése szerint egész pontosan Osrick az, aki Claudius utasítására megölte a mintaállam képét hisztérikusságával, mentális zavarodottságával megtörő Opheliát.

Az előadásban nemcsak a történet mozgatórugójává előlépett Poloniusnak jutott a shakespeare-inél nagyobb szerep (Nagy Zoltán alakításában), de a Hamletet félrevezető színészeknek is, akiket Paál ugyancsak kortárs játékminták alapján képzelt el.6

Paál István: Hamlet, 1981.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete