A rendezés

A rendezés erős érzékszervi hatásokkal élt, melyek más kulturális regiszterbe tartoztak, mint amit a korabeli közönség Shakespere drámájával asszociált. Az előadásról értekezők a vidámparkra, diszkóra hivatkoztak párhuzamként, de a képekbe akár mesejátékot is beleláthatunk – a Hamlettől viszont súlyos mondanivalót és világképet vártak el.1

A rendezői koncepció meghatározó eleme Hamlet elszigetelése. A dráma olyan értelmezési lehetőséget is nyújt, mely szerint Horatio, Laertes, Ophelia és Fortinbras mind Hamlet sorstársai; fiatalok, akik belesodródtak az idősebb generáció politikai játszmáiba. Hamletnek kifejezetten analóg a helyzete Fortinbras-szal (aki elveszített apját) és Laertes- szel (egyrészt ő is elveszíti apját, másrészt elveszíti Opheliát, akihez hozzá hasonlóan Hamlet is kötődött). Az előadás azonban nem él a párhuzamos sorsok ezen lehetőségével, noha Jan Kott értekezésre2 Bódy több helyütt hivatkozik.

Hamlet elszigetelődése részben a viszonyrendszer másik meghatározó elemének következménye: a figurák többsége radikálisan lefokozott és sarkított jellemvonásokkal bír. Polonius a győri előadásban hallgatózó, zsémbelő vénember, ennek következtében Ophelia és Laertes konformista, a szülői és királyi hatalomnak engedelmeskedő fiatalokként jelennek meg, akiknek helyzete semmiképpen sem rokonítható Hamletével. Claudius velejéig romlott gazember az első perctől fogva. KÉP 3Áts Gyula (Claudius) http://apertura.hu/2008/tel/schuller  Gertrudis az egyetlen, akivel Hamletnek egy bensőséges jelenete van, de még őt is kétes fénybe vonja, hogy egy ilyen Claudius mellett van.

A Szellem Bódy első koncepciója szerint tréfa lett volna, amit a barátok Hamlet tettre sarkallására eszeltek ki – az előadás végül elvetette ezt a megoldást, talán azért is, mert ez a politikai értelmezést erősítette volna (lásd később). A győri színpadon a Szellem nem jelent meg, csak a hangja (Cserhalmi torzított hangján szólt), amit néhány teátrális effekt kísért. Ez egyfajta ödipusz azonosulási paradigmaként értelmezi a helyzetet (megerősítve a kamasz Hamlet koncepcióját). A tévéjátékban ezzel szemben egy páncélos alak látszik, gőzfelhőben; mindig csak távolról, ellenfényben, így Hamletnek semmilyen emberi vagy interszubjektív viszonya nem alakul ki vele. KÉP 4http://apertura.hu/2008/tel/schuller  Fortinbras pedig mint az új elnyomó hatalom már-már diktatórikus letéteményese jelenik meg a záróképben.



Bódy Gábor: Hamlet, 1981.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaA rendezés Színészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete