Rendezés

Telihay Péter rendezése a Három nővér hazai színpadi recepciótörténetére reflektált, elsősorban az Ascher-féle 1985-ös előadás dekonstruálásával, s egyben (ironikusan) felmutatva a Csehov-játszás konvencióit és tradícióit. Egy-egy jellegzetes rekvizitum vagy jelenet erejéig megidézte Horvai István Csehov-rendezéseit1 , Ascher Tamás interpretációját, sőt még azt a Körmendi János-féle paródiát is2 , amely után Ádám Ottó rendezése eltűnt a Madách Színház műsoráról3 , míg Andrej kék hegedűjéről Alföldi Róbert egy évvel korábbi Sirályára asszociálhattak a nézők. Vagyis Telihay intertextuális rendezése polemikus viszonyba lépett a hagyománnyal, egymásba játszatva a különböző színházi konvenciókat. S azzal, hogy kisebb jeleneteket emelt át, vagyis játszatott el/újra Ascher Tamás legendás Három nővéréből, mintegy dekonstruálta azt, mivel az olyan emlékezetes jelenetek, mint a búgócsigát megbűvölten figyelő társaság vagy az elgyötört Csebutikin mosdó-tálas szcénája, a kisrealista kontextusból kiemelve/kimetszve drámai erejüket vesztették. Csupán műtárgyak lettek Telihay retrospektív Csehov-kiállításán.

A teatralitás hangsúlyozásának egyik példája volt, amint a párbajra induló Tuzenbachot alakító színész pózba merevedett a játéktér hátsó részén, háttal a közönségnek, s még a báró halálhíre után is ott tartózkodott, míg végül csatlakozott a többi szereplőhöz a zárójelenetben. Tuzenbach jelenléte és visszatérése a zárójelenetben egyrészt a szereplő következő mondatának játékba hozatalának (is) tekinthető („Úgy érzem, ha meghalok, én valahogy még mindig részt veszek az életben[…]”4 ), másrészt felidézheti az említett Strehler-előadásban hasonlóan pózoló Renato De Carmine Gajevjét.

A rendező metaforikus képekbe sűrítette a dramatikus viszonyokat, s azok változását, és/vagy olykor a dramatikus szöveg egy adott részletét fordította konkrét képpé.5 Az előbbire példa Versinyin és Mása búcsúja, amelyben Czifra Krisztina Másájának testi lemeztelenedése, a férfiba való kétségbeesett kapaszkodása a teljes kitárulkozás és megalázottság megrázó képe volt. Andorai Péter Kuliginja pedig sötét kabátjával úgy takarta le a földön heverő fedetlen női testet, mint egy halottat.

Telihay Péter: Három nővér, 1998.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete