Színházi látvány és hangzás

A jelenetenként helyszínt váltó, két előadásnyi anyag kihívásait egy részleteiben módosítható, de szerkezetileg egységes hatást keltő vasépítménnyel oldotta meg Pauer Gyula. 1 A színpad két oldalán szimmetrikusan helyet foglaló, kétszintes, árkádos és erkélyes, csúcsíves formákat használó szerkezet egyfelől méreteiből adódóan robosztus hatást keltett, másfelől rendkívül levegős, könnyen átlátható és átjárható kulisszát eredményezett. A két oldalsó konstrukció közé jelenetenként beillesztett módosító elemek jelzésszerűen mutatták az éppen aktuális külső vagy belső helyszínt (templomi ablak a katedrálist, faágak az erdőt, szőnyeg és lépcső a fogadót stb.). Az oldalsó, mozdíthatatlan, magasan a színészek fölé tornyosuló vasszerkezeteket a dráma szereplőinek életét keretező „Nagy Mechanizmus” térbeli leképezéseként is lehetett olvasni, színháztörténeti utalásként ugyanakkor a Globe többszintes épületét is megidézte. 2 Vágó Nelly historizáló jelmezei nem harmonizáltak Pauer letisztult terével, viszont hangsúlyozták a társadalmi rétegek közti különbséget: a nemesek ruhái a színészileg visszafogottabb politikai szálban markánsak, színesek, személyenként és pozíciónként jellegzetesen különbözőek voltak, a színészileg harsányabb Falstaff-szál szereplői viszont egységesebb hatást keltő, vöröses-barnás pasztellszínekben és öregített, piszkolt ruhákban jelentek meg. A jeleneteket összekötő, átdíszítés közben szóló, Jeney Zoltán által fúvósokra szerzett egzaltált, feszült zene a helyenként melankolikusan, elcsendesülve véget érő jelenetek után sem engedte meg, hogy a néző kiessen az események sodró atmoszférájából, valamint zeneileg asszociáltak a cselekmény kontextusát alkotó témára, a belpolitikai háborúskodásra.

Zsámbéki Gábor: IV. Henrik első és második rész, 1980.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete