Az előadás hatástörténete

A kritikai recepció az előadás bemutatását egyöntetű szakmai sikerként és az új Nemzeti Színház kimagasló teljesítményeként könyvelte el. 1 A kritikák nagy része megállapítja, hogy a szöveg és a rendezés sikeresen valósítja meg Shakespeare korszerű és mégis a drámához hű színpadi interpretációját, kiemelik a régi Nemzetis színészek játéknyelvének felfrissülését, Kállai, Bessenyei, Agárdy és Sinkovits teljesítményét, valamint az új társulati tagok meggyőző színészi képességeit, „igazi ensemble-játékként” jellemezve a végeredményt. 2 Ugyanakkor a színház vezetéséhez kapcsolódó dokumentumokból tudjuk, hogy a társulati egység a Nemzetiben csak a színpadon jött létre, Székely és Zsámbéki nemcsak a kultúrpolitikai vezetéssel, de több társulati taggal is nézeteltérésbe került, a jegyzőkönyvek rendszeres szereplője éppen a színészi szakbizottság elnöke: Kállai Ferenc. 3 S bár Kállai pályájának talán legsikeresebb és legemlékezetesebb színpadi alakításáról beszélünk, nem dolgozott többet Zsámbékival – útjaik végérvényesen elváltak egymástól, akárcsak a második rész utolsó jelenetében Falstaff és az újdonsült V. Henrik király sorsa. 4 1982-ben, a Katona József Színház alapításakor Gobbi és Major csatlakozott a fiatalokhoz, Kállai maradt a Nemzetiben.  A „társulati összjáték” pedig a továbbiakban is a Zsámbéki-előadások recepciójának állandó nyelvi eleme lesz, de tényleges tartalommal a Katona József Színház keretei között töltődik majd fel.

Zsámbéki Gábor: IV. Henrik első és második rész, 1980.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete