Színészi játék

A színészek realista játékstílusának egységességét és folytonosságát rendre megtörték a túlzottan teátrális gesztusok és mozdulatok, s a karakterek érzéseit és indulatait demonstráló, groteszkre hangolt szcénák.KÉP 4Kép4 részlet az előadásból

Rajhona Ádám Ivanovjának mimikájára szinte maszkként merevedett a spleen, az életuntság, az undor, önmagáé és másoké. Az ellentétek dinamikája: agresszióig fokozódó ingerültség és bűnbánat, indulatos kitörések és szinte alig érthető, halk monológok, a magába roskadt üldögélés és tettlegességbe átcsapó követelés, s az üldözött majd az üldöző szerepének felvétele jellemezte alakítását. A mise en scène-ben precízen felépített, többféleképpen árnyalt burn outját törvényszerűen követte darab végi acting outja, azaz öngyilkossága. 1 Pogány Judit Anna Petrovnája és Tóth Éva Szásája is indaként fonódott Rajhona Ivanovjára, majd az elutasítás hasonló őrületté fokozódott mindkét nőnél. Tehát a változás csak illúzió volt Ivanov számára.

A Lvovot alakító Helyey László a zakója ujját igazgatta, járkált, ágakat tördelt, kerülte az emberi érintéseket, s játékában a felsoroltakhoz hasonló kényszercselekvéssé devalválódott Lvov becsületessége és annak hangoztatása is.  Helyey rendre meghúzódott a játéktér kevésbé megvilágított részén a többi szereplő beszélgetéseit figyelve, ahogy például az első felvonásban Ivanov és Anna Petrovna kettősét is szemlélte. Így a doktor alakja a voyeurködő hatalom metaforájaként is értelmezhető, s a megfigyeltség-élmény drasztikumát idézi. Dánffy Sándor  Lebegyevje józanság-delírium határán egyensúlyozott – mozgásában szó szerint is, mikor egy székre állt anekdotázni – az értelmiségi férfi kiégettségét hangsúlyozva, míg Vajda László Borkinja mintha első színrelépésétől kezdve Muszorgszkij végzetes Trepak-ját járta volna.

Zsámbéki Gábor: Ivanov, 1977.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete