Dramatikus szöveg, dramaturgia

A Nemzeti Színház előadásában a politikai eszményvesztés egyszerre gúnyosan karikírozott és tragikusan elmélyített drámájaként kelt életre Dürrenmatt történelmi pamfletje. Kerényi Imre rendezése a svájci szerző darabjának azon jellegzetességére helyezte a hangsúlyt, hogy a shakespeare-i előképpel szemben az angol-francia ellentétek helyett „az egy rendszeren (tudniillik a feudalizmuson) belül vívott hatalmi harc”1 kerül premier plánba.2 Az átirattal kapcsolatban „a gátlásokat, erkölcsöket és humánumot nem ismerő politikai cirkusz”3 kíméletlen leleplezésének metsző iróniáját, bohózati felhangjait szokás kiemelni,4 amelyek között az „egyetlen többletinformáció” (a pretextushoz képest): „a gesztus, amellyel a király »jogokat adományoz« népének”, azaz a Földnélkülinek mondott Jánossal együtt leggyakrabban emlegetett Magna Charta is csak „morálisan aljas manipuláció”.5 A mű történelemszemléletében mind a 20. század tapasztalatait,6 mind a Jan Kott-féle shakespeare-i királydráma-felfogást tetten érve,7 Kerényi Imre nemcsak a kacagtató, de a fájdalmas aspektusát is igyekezett érzékelhetővé tenni a dürrenmatti malíciának, azon megfontolásból, hogy „ellentétben mondjuk egy Übü papa feldolgozással, [a darab] megőrzi ennek a történelmi folyamatnak a tragédiáját”.8 „A hatalom körforgásának véres színjátéka”9 mint a drámainterpretáció sorvezetője már az előadást nyitó és végül keretjátékká teljesedő némajáték előtt, a műsorfüzet láttán nyilvánvaló lett, hiszen az egy páncélos lovagok karikatúraszerű seregét elemésztő húsdarálót emelt profán jelképpé.10 A rendezés tehát a szatirikus mellett a tragikust is érvényre juttatva meghatványozta a dürrenmatti „kétnyelvűséget”:11 azt a „színváltó játékot”, amelynek során „minden »valami másnak bizonyul«”12 , és ráerősített a két főszereplő, János és a Fattyú alakjának (Shakespeare-hez képest jelentős) áthangolására. Az „immorálisan taktikázó”,13 mégis „formálható, hajlítható”14 király és a mellé szegődött, kizárólag a józan ész erkölcsét követő, a változás lehetőségével kapcsolatban illúziót tápláló Faulconbridge Fülöp történetének kimenetele, a halál és a totális megcsalatkozás így még gyötrelmesebbé tette az előadás „kettős beszédéből” adódó felismerést:

KÉP BFuntek Frigyes (Faulconbridge Fülöp, a Fattyú) és Hirtling István (Plantagenet János, Anglia királya). Fotó: Iklády László (1984). Forrás: Színház. 1985/1. 8.

az állami és társadalmi rend bárminemű jobbítását célzó eszmények elvesztését.15 Így lett a Kerényi Imre rendezte János király – „a történelem e gyalázatos története”16 – a második reformkornak szánt 1980-as években megrendítően mulatságos elvitatása minden reform lehetőségének, elsiratása a szocializmus megvalósíthatóságának.17

Kerényi Imre: János király, 1984.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaA rendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete