Színházi látvány és hangzás

Következésképp nem meglepő, hogy a rojtos, még épp csak összefércelt, ám rendkívül elegáns jelmezekben megjelenő Turai, Gál, Ádám és Almády illetve Annie számára egy minden oldalról ki-, be- és átjárható, átlátható, átvilágítható kétszintes ácsolat bizonyul (ha nem is az egyetlen, de a legműködőképesebb) élettérnek. Ez a színpadkép nem akadályozza meg, hogy az alakokat fiatal illetve középkorú polgárokként, a teret pedig kastélyként, hotelszobaként, szalonként azonosítsuk. Ugyanakkor ellehetetleníti az egységesen „érzéstelenítő” vizuális és akusztikai összhatás létrejöttét garantáló, probléma- és zökkenőmentes identifikációt.1 Ezzel párhuzamosan az előadás hangzóságát vissza-visszatérően meghatározó, és hol zongora, hol pezsgősüveg, hol üvegpoharak segítségével előidézett verklikeringő illetve hajókürt hangja sem horgonyozza az előadást a dramatikus szövegnek abba a lehetséges világába, amelyben Ádámék arra készülnek, hogy elénekeljék „a még nem világhírű, de biztosan világot hódító nagy valcert”, és amelyben az alapszituáció létrejöttéhez nélkülözhetetlen a későn véget érő hajókirándulás. Sokkal inkább tekinthetők olyan színházi jeleknek, amelyek felhangosítva mutatnak rá az adott színpadi szituáció mimetikus-referenciális olvasatának központi (valójában azonban csak egyik) tényezőjére. Ugyanez a destruktív stratégia válik láthatóvá, amikor Ádám automatikusan és mindig egyformán megzenésíti az őt érintő vagy rá vonatkozó információk kulcsszavait és -mondatait, melynek következtében mintegy zeneműként hangosítja fel a színpadi alak foglalkozását illetve az ifjú hősszerelmes érzelgős szerepkörét. A ritmikusan ismétlődő hajókürt pedig sohasem „követhető narratív és gondolati totalitást” létrehozó jelenetekre szegmentálja az előadást, hanem azoknak a problémáknak a virulenssé válását húzza alá, amelyekre Turainak akkor és ott kell megoldást találnia.2

Mohácsi János: Játék a kastélyban, 2010.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaA rendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete