A rendezés

A rendező a kortárs bábszínházi törekvéseknek1 megfelelően a paraván felbontásának elvét alkalmazza forradalmi módon az előadásban. Különös hangsúlyt fektet a színészi játékra,2 a szöveg adta kontextusok maximális kiaknázására, pantomimelemek alkalmazására, a mozgás és zene pontos koordinálására, valamint a mellékszöveg főszövegbe való átemelésével olyan elidegenítő effektus megteremtését célozza meg, olyan felszabadító erejű színpadi játékot hoz létre, amelynek segítségével a néző pontosan megrajzolt viszonyrendszereket ismerhet fel. A történetben megjelenő, erősen elrajzolt jellemekkel, az élő ember és báb megkettőzésével játszik a rendező. Az erőteljes maszk alatt a szereplők óriásbábként ható emberbábként jelennek meg a színpadon, mozgásuk stilizált, bábszerű. A szereplők báb-másának megjelenítése és felmutatása a szereplők bemutatkozásakor,

KÉP FBalló Zoltán (Samuka). Tervező. Botár Edit, Fotó: Csomafáy Ferenc (1975). Forrás: Műsorfüzet, 3. oldal. Kolozsvári Puck Bábszínház Archívuma.

az előjáték során külön kiemeli ezt a rendezői koncepciót, mely szerint a cél a naturalisztikus játékstílus ellenében a stilizáció, a groteszk elemek kihangsúlyozása, az emberek bábként való működtetése.3 Kiemelendő, hogy az előadásban a különböző színpadi jelek közötti tökéletes harmónia megteremtése az előadás egyik legfontosabb erénye.

Kovács Ildikó: Karnyóné, vagyis a vénasszony szerelme, 1975.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaA rendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete