Dramaturgia

Az Örkény-dráma ősbemutatója Szolnokon volt, Székely Gábor rendezésében 1975. 11.15-én.1 Az előadással tájoltak Dunaújvárosban, vitték a Szigethalmi Művelődésházba, mindenhol kacagó sikert arattak,2 mert a nézők azt a szocialista kabarét értették meg a komédiában, mely akkor már a rádió-, televízióműsorokon kívül a Mikroszkóp Színpadon is legendává vált Hofi Géza előadásaival készítette fel a nézőket a hétköznapi kettős beszédben rejlő humorra. A dráma a Kortárs 1974. decemberi számában jelent meg, s a bemutatók után megfogalmazódott a felismerés: Örkény jellemvígjátékot írt. A mű dramaturgiai szerkezetéből ugyan nehezen ismerni rá olyan tulajdonságra, mely bármiféle emberi gyengeségre hibaként engedne következtetni, de Örkény a dráma előszavában, interjúkban, beszélgetésekben hamar megadja az olvasási mintát: „a kudarcról lesz szó”,3 így a színpadon kipellengérezhető tulajdonsággá a „kudarcemberség”4 vált. Az örkényi dramaturgiát hagyománytörténetileg a hetvenes évekre a Nemzeti színpadán már (újra) klasszicizálódott Németh László-i parabola-szerkesztési technikához közelítik jelenetszervezései megoldásai. A kulcskeresés motívuma azonban sem parabolaként, sem szimbólumként nem ritmizálja a drámát, hiszen „a mű egésze jelentésének kialakulása után csak visszafelé kap a kulcs és keresése másodlagos jelentést. Így nem szimbólum jön létre, csak puszta konnotáció.”5 Örkény dramaturgiailag jólmegcsinált mozzanatokat fűz össze: eltévedés, félreértés, félreismerés nála minden dramatikus akció és cselekedet, s mindezt a nem-értés bájába, a csodálkozás tudatlanságába csomagolja. A dráma központi karaktere Fóris Nelli, aki az első jelenetbe már úgy lép be, hogy eldöntötte: elhagyja férjét, mert nem tud ebben a feszültségben élni vele tovább. S a második felvonás végén már nemcsak a férjét, de a lakását sem tudja elhagyni. Nelli megértési kísérletei felől nézve semmi sem érthető az új lakással induló életében. Az a komikus helyzet, mely csapdaként zárja magába a szereplőket, a dráma végére minden komikumforrását elveszti. Örkény nem írja meg a komédiák lezáró jelenetét, nem oldja fel az ideiglenesen komikus helyzetet. Ebből a bezárt lakásból nem lehet kimenni. A dráma második felvonásában a bezártságot a szereplők pezsgőzéssel feledtetik, így a dráma vége nem új és megnyugtató világra nyit ki (miképp a komédia szabályrendje elvárja), hanem éppen ellenkezőleg: részegségben öntudatlan, a helyzetet reálisan nem látó közösséget látunk egy jól megkomponált színpadi képben. Ezzel a fináléval vált a bezártság allegóriájává Örkény Kulcskeresők című drámája, s 1977-ben azon már semmit nem lehetett nevetni, hogy egy bezárt lakótelepi lakásban részegedik le egy bukott pilóta felesége az éppen adódó szomszédokkal. Örkény a Vígszínház dramaturgiai struktúrájához és hagyományához jól illeszkedő drámákat írt, a Kulcskeresők akár egy hetven évvel korábbi Molnár Ferenc jelenetre is felfeszíthette volna a drámai helyzeteket. Örkény jelenetezése, dialógustechnikája A kulcs című jelenetet olvasva erős dramaturgiai azonosságot hordoz, 6 de a vígszínházi nevettetés technikájából átlépve a Nemzeti realista közegébe a kétértelmű helyzeteket legfőképp abszurd megoldásokká alakíthatja. Örkény a Nemzetiben játszott változatba beépítette a szolnoki közönség reakcióit,7 ahol a darabját vérbő komédiának látták, igazi munkásszínháznak és munkásoknak valónak,8 hiszen a kispolgárok komédiáját állítja a nézők elé.9 Az azonnali értés érdekében azonban hiányolandónak fogalmazták, hogy az író parabolában fogalmaz ahelyett, hogy egyszerűbben fogalmazna abból a célból, hogy „alapvető fontosságú társadalmi-politikai kérdésben ne maradjon bizonytalanságban a néző.”10 A szolnoki és onnan tájolt előadás értelmezői felületére nem látunk rá, a sikerét az 1975-ös vidéki napilapok tudósításainak sablonmondataival hivatkozhatjuk. A szolnoki Székely-rendezés után Örkény 1977-ben átírta a darabot Marton Endre igazgató kérésére,11 de mindezt Major próbatapasztalatai is így kívánták.12 A kimondott, a megfejtett dramaturgiai mozzanatok sötétítik a karaktereket, s olyan pszichológiai összefüggésekre mutatnak rá, melytől a rendezés könnyebben fordul a realista megoldásokhoz.13 Az átírás hetedik változatában Örkény megtalálta a legegyszerűbb dramaturgiai megoldást: jelentéssel, súllyal telítette Nelli levelét, mely korábban csak egy dramaturgiai suspense funkcióval bíró technikaként működött. A nemzetis változatban Nelli a levélben elköltözését, az elválást írja meg férjének. S ebből a felelős döntésből épül fel a Major-előadás.14 Örkény tehát hiába adja meg minden nyilatkozatában a vígjátéki olvasási keretet, hiába jelöli meg, hogy a dráma a kudarcról fog szólni, a Major-rendezés Törőcsikkel egyértelműen más hatáselemekkel dolgozik. Csányi Árpád terében Törőcsik játékával végig domináns az állítás: az ajtónkat be kell zárni, a lakásunkat el kell hagyni. Ez az előadás az elmenni nem tudást teátralizálja.

Major Tamás: Kulcskeresők, 1977.Színházkulturális kontextusDramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásHatástörténet