Színházi látvány és hangzás

Az előadás díszlete egy gigantikus méretű fal a nézővel szemben,

KÉP HElőadásfelvétel. A Pesti Magyar Színház archívumában.

portáltól portálig kihúzva, mint egy kiegyenesített papírlampion, középtől csökkenő méretű osztásszélességgel. A fal a lakótelepi ablakminták szabályos és monoton ritmusát megidézve absztrakt eltolással kínál változó fókuszt. Csányi Árpád a Nemzeti Színház díszlettervezője, Oláh Gusztáv tanítványaként a historista-naturalista díszletfestészet technikáiban igazán jártas. Remek rajzolóként (élve a nemzetis hagyomány elemeivel) egysíkban építkezik, s a nézőknek ismerős térkoncepciót kínálva kommunikál, amikor a színpad hátsó falára feszített képstruktúrába illeszti Fórisék szobáját. A szoba dimenziói a Hevesi téri épület színpadi lehetőségeihez mérten is szűkösek, de Csányi terve okosan és ravaszul kelti egy igazi lakótelepi lakás illúzióját,

KÉP IOSZK Színháztörténeti Tár (KA 9198/8). Forrás: http://orkenyistvan.hu/galeriak_tovabbi_eloadasok?page=0%2C0%2C0%2C1. (Letöltés: 2017 08. 18.)

miközben nagy szakmai rutinjával éppen a szalonvígjátékok térelemeivel dolgozik. 1977-ben az előadás kritikai felülete ismerősnek, tehát valósághűnek vél egy olyan teret, mely ugyan lakótelepinek mondja magát, újnak, világosnak és tágasnak, de amit látnak, az éppen régisége miatt ismerős. A Vígszínházból, az Operettből ismerős szalonvígjátéki térrel ülnek a nézők szemben, járások hátul és oldalt, fotel helyett itt dobozok, kártyaasztal helyett dohányzó, csillár helyett kiégett villanykörte. Éppen ezért az elemzők realistának írják a díszletet, igazi lakótelepi lakásnak, hiszen ezzel az elvárással érkeznek. Amit a felvételeken, kimerevített pillanatfotókon látunk, mintha játszana ezzel a jólmegcsináltság színházi tértradíciójával. Csányi terveiben középen a szoba hátsó beugrója (ahova a kulcsa vesztett bejárati ajtó nyílik a folyosóról) akár egy színházi főpáholy: páros függöny választja le a szobától.

KÉP JElőadásfelvétel. A Pesti Magyar Színház archívumában.

Túlzsúfolt a tér, a szocialista fogyasztói kultúra minden új tárgyával telített, de mindvégig lehetőséget ad poénra játszani. A poénra játszás a második felvonás hosszú, kitartott sötétjében hangjátékként formázza a teret,1 s a hangzóélménnyel is növeli a bezártság keltette félelmet.

Major Tamás: Kulcskeresők, 1977.Színházkulturális kontextusDramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásHatástörténet