Marton Endre: Marat halála, 1966.

Az előadás színházkulturális kontextusa

A Marton Endre nagy rendezői sikereinek idején született, rögvest színháztörténeti jelentőségűnek kikiáltott produkció ’56 után alig tíz évvel firtatta a forradalom (elvontan kezelt) problémáját, kerülve a közelmúlt eseményeire való vonatkoztatás lehetőségét. A bemutatóval kortárs világszínházi áramlatokhoz igyekezett csatlakozni a Nemzeti: két évvel a nyugat-berlini Schiller Theaterben tartott ősbemutató után tűzte műsorra a keleti blokkon kívül...

Dramatikus szöveg, dramaturgia

Az előadásban konkretizálódó darabfelfogás „helyesen értéséhez” a korabeli színikritika részletes útmutatást nyújtott, tézisdrámává kivonatolva Weiss (a színrevitelnél jóval nagyobb terjedelemben tárgyalt) vitadrámáját. Az Új Ember és a Vigília kivételével a század egyik „legfurcsább és legjelentősebb” művéről cikkeztek a lapok, amely „a nagy gondolati költemények, a Faust, Az ember tragédia »családjából való«”. A Tragédiával vont párhuzam...

A rendezés

Marton Endre rendezését, amely a groteszk, parodisztikus elemek háttérbe szorításán, illetve a gondolatkifejezés intenzitásának maximalizálásán alapult, világos felépítése és határozott irányultsága miatt méltatták. Az árnyalt elemző munka magasztalása, amelyről Marton ekkorra főiskolai tanárként is nevezetessé vált, főként annak szólt, hogy az előadás „a helyes[nek kikiáltott], a forradalmi tartalmú interpretáció vonalát” követte. Nem csökkentette az őrület...

Színészi játék

A realista alakformáláson túlra tekintő rendezésnek sikerült a színészek kezdeti ellenállását (a darabbal, a feladataikkal szemben) részint együttes, részint a szenvedélyességet takaréklángon tartó, mégis feltűnően szuggesztív játékba fordítania. Mégpedig olyannyira, hogy volt, aki a láttán „budapesti iskolát” emlegetett, amely kiteljesítette „a dráma progresszív irányú tolmácsolásának először a rostocki előadásban jelentkező tendenciáit”. Maguk a színészek is...

Színházi látvány és hangzás

A Weiss színleírását követő, ám tagoltabb és rendhagyó képzettársítást is megengedő játéktér egyszerre tudta a főszereplőkre és az együttesre irányítani a néző figyelmét. A Nemzeti régi épületéből való kiköltözés után és a Hevesi Sándor téri épületben való helyet foglalás előtt, az ideiglenes játszóhely, a Nagymező utca 22. alatti színház szűkös viszonyaihoz alkalmazkodó díszlet pontosan felismerhetővé...

Az előadás hatástörténete

Marton Endre rendezésének a pártállami ideológia jegyében fogant értelmezést tulajdonított a recepció, ám az előadás vélhetően nem teljesen adta meg magát ennek. Ács János paradigmatikus Marat/Sade-ja után nem lehet nem a ’81-es kaposvári produkció felől közelíteni a Nemzeti 1966-os bemutatójához, azt firtatva: kihámozható-e belőle valami, ami afelé mutat. Noha erre egyértelmű nemmel felelhetünk, Marton rendezését...