Színházi látvány és hangzás

A Tűz és a Forró mezők című filmek rendezőjének munkájában egyfelől a meiningenizmust idéző színpadkép, másfelől a társulat teljes tánckarát foglalkoztató produkciók, továbbá az épülő szocializmus mindennapjainak zeneiségét esztétizáló hangzóság gyömöszöli magába az egyént. A Palotaszálló homlokzata egy álomkastély illúzióját kelti, amelyen három egymás melletti erkély fókuszálja a figyelmet az Ilona – Péter / Mihály – Anna – Menyus / Koltay János alak(csoport)jaiban megtestesülő problémákra.

KÉP CKiss Ilona (Anna), Gárday Lajos (Mihály), Ajtay Andor (Koltay János), Fotó: Ismeretlen (1951) Forrás: MTI Zrt. Fotóarchívum (MTI-FOTO-767717) https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-SzRsMExOUGUwcDViQmVzVUwwR2Rldz09 (2019.07.30.)

Ez a térszervezés pontosan jelzi, hogy a középen elhelyezkedő élcsapat szervezte „családias és bensőséges (…) közösségi életben (…) tudnak feloldódni [a bal illetve jobb oldali erkélyen láthatóvá váló] görcsös magánügyek”.1 A kollektíva ez esetben kizárólag aktívan pihen: olvas, sportol, kirándul – és mindenekelőtt jól szervezett programokon vesz részt. Ily módon a nézőnek az az érzése, hogy még a páros vagy hármas jelenetek is mások, különböző csoportok előtt és között zajlanak.2

A Palotaszálló kísérletezik először és utoljára azzal a (későbbiekben negatív példává váló) táncdramaturgiai megoldással, amely a tánckar létét szereppé formálja, produkcióját pedig olyan színészi akciónak tekinti, amelyet az adott színpadi helyzet motivál. Vagyis a történet szerint a Konfeksz NV (a Fővárosi Operettszínház tánckara által játszott) tánccsoportja is a Palotaszállóban üdül, és az ismerkedési esten nem magánügyeiket osztják meg a többiekkel, hanem a tánc nyelvén mutatkoznak be. S mivel munka mellett néptánc-gyűjtők is, „történetük” a „Népek tánca”, amely a szocialista realizmus kulturális énképének egyik támogatott elemét: a baráti szocialista országok néptáncait viszi színre csasztuskákkal felkonferálva.3 Roboz Ágnes Mojszejevék stilizált néptánc-világát idéző koreográfiájának a Mátrai szüret lesz a fénypontja, amelyet csak azért adnak elő, mert ajándékba kapták a hozzá illő jelmezeket.4

A Palotaszálló lakóit egyébként a két hét szabadság is munkára motiválja. Menyus bácsi mindent megjavít – nemcsak táskát, töltőtollat, vízvezetéket, zárat, hanem még a rossz toronyórát is. Mihály bányász néhány nap alatt Kecskemét városába centralizálja a Dél-Alföld szakérettségi-előkészítőit. Anna annak ellenére külön energiát áldoz János megváltoztatására, hogy „a kollektívben nincs szó a terelgetésről”. A hatgyermekes Vadas elvtárs pedig beosztottjainak is az édesapja: még azt is ellenőrzi, Csabai Bogárkának vagy Madárkának becézi-e (ál)jegyesét. Nem meglepő, hogy ezek a fiktív alakok olyan zenei világban élik életüket, amely a Magyar Rádió 50-es évekbeli világát idézi. A táncokat kísérő népzene mellett elhangzik egy, a korban közismert békedal változata, egy, a korai verbunkos forradalmi zene elemeire épülő tömegdal, és a vendégeket (csasztuskákra emlékeztető módon) karikírozó rigmusok.5 Ugyanakkor a szólók, a szerelmi duettek és az épp folyó táncverseny 1. fordulóját lezáró nagykeringő Lehár Ferenc dallamvilágát idézik,6 Anna, Vadas és Menyus tercettje pedig a polkát vegyíti az engedélyezett tánczenével.7

Apáthi Imre: Palotaszálló, 1951.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínházi látvány és hangzásSzínészi játékAz előadás hatástörténete