Színészi játék

Az előadást elmarasztaló kritikák azt rótták fel Urbán Ernőnek, illetve Marton Endrének, hogy mind a drámában, mind az előadásban sokkal színesebbek, életszerűbbek és maradandóbbak a szatíra célpontjaiként szereplő negatív szereplők,

KÉP BJuhász József (Sánthy Cézár), Ferrari Violetta (Gigi), fotó: Farkas Tamás (1953), forrás: www.szinhaz.net.

mint a pozitívan öntudatos szocialista hősök.1 Legsikerültebb alakításokként pedig három mellékszereplő megformálását emelik ki a kortárs írások. Máthé Erzsi Galavics Piroska, a vállalat igazgatójának vénkisasszony titkárnőjének szerepében különösen emlékezetes alakítást nyújtott a kortárs kritikák szerint: „nagyszerű humorérzékkel tárja fel cselekedeteinek, alárendeltjeivel szembeni rideg, bántó viselkedésének rugóit: a boldogtalan, főnökébe reménytelenül szerelmes, magányos és üres életű vénlány sivár lelkét fejezi ki minden moccanásával.”2  Ugyanilyen sikert aratott Gózon Gyula Kóbor Vince,

KÉP CGózon Gyula (Kóbor Vince). Fotó: Farkas Tamás (1953), forrás: www.eclap.eu.

a „harcos opportunista”, a „szólamoktól megijedt kispolgár” szerepében, „akinek életelve, hogy mindig meg kell hajolni a mindenkori igazgató előtt.”3 Többen dicsérik Makláry Zoltán parasztfiguráját is.

KÉP DMakláry Zoltán (Góczán Mihály), fotó: Farkas Tamás (1953), forrás: www.eclap.eu.

A főszereplők közül egyedül Juhász József Sántha Cézárja nyerte el az ítészek tetszését. Karinthy Ferenc szerint a figura vonzereje főleg abban rejlik, hogy Juhász: „nagyon jól, hallatlanul mulatságosan ábrázolja a többbinél eszesebb vagányt, eleve bukásra van kárhoztatva, mert fogalma sincs arról, mi történik ma Magyarországon.”4

Marton Endre: Uborkafa, 1953.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete