Az előadás hatástörténete

Az Üdlak-előadás meghatározó példája lett az új teatralitás színházi szemléletváltásának, amelyet jól mutat a korabeli kritika gyakran radikálisan elutasító vagy rajongó megosztottsága, s olykor személyeskedésektől sem mentes megnyilvánulása.1 Az egyedüli konszenzus Csomós Mari Mirígy-Éj alakításának megítélésében volt tapasztalható, aki a Színikritikusok legjobb női főszereplőnek járó díját kapta meg az évadban.

Novák Eszter önmeghatározása szerint „depressziós előadása” egy, a rendszerváltozás idején felnőtt generáció színházszemléletének és világlátásának is példaművévé vált.2 Olyan fontos kérdéseket vetett fel, mint hogyan lehetséges egy nemzeti klasszikus előadás-hagyományaitól való elszakadás, a kanonizálódással együtt járó, rögzült értelmezési sémák leépítése, Nánay István találó kifejezésével élve a „hűtlen hűség” elvének megvalósítása a dramaturgiai átszerkesztés, a játékmód homogenitásának megtörése és a hatásos színpadi effektusok halmozása segítségével. Hogyan válhat egy izgalmas színházi újraolvasásban a hangzó helyett a képi szöveg, a verbális helyett a vizuális kommunikáció elsődlegessé, illetve hogyan érhető el a nyelven túli megértési sémák működésbe léptetése alkotóknál és nézőknél egyaránt.

Novák Eszter: Üdlak (Csongor és Tünde), 1994.Az előadás színházkulturális kontextusaDramatikus szöveg, dramaturgiaRendezésSzínészi játékSzínházi látvány és hangzásAz előadás hatástörténete